Üzleti Baráti Klubom



Egyszer a könyvelőmmel ebédeltem, aki régi jó barátom, és ebéd közben megszólalt a mobilom. Már éppen kezdtem volna mondani, hogy sorry de ebédelek, később visszahívom. Azonban egy régen várt fontos hívás volt, így mégis telefonálni kezdtem.

Akkoriban egy új szolgáltatás bevezetésén dolgoztunk gyógyszertárak számára. Ehhez kapcsolatra volt szükségünk gyógyszertárak tulajdonosaihoz, vagy vezetőihez.

Egy korábbi ügyfelünknek van egy informatikai cége, ami többek között gyógyszertári szoftvert forgalmaz. Ezért megkerestem az illetőt, és most ő hívott vissza.

A könyvelő barátom így fültanúja volt a beszélgetésnek, és amikor befejeztük, így szólt.

"Miért nem szóltál? Mi két gyógyszertárnak is könyvelünk, szívesen összehozlak velük."


Előfordult már Veled, hogy egy problémára hosszabb ideig nem találtál megoldást, míg egyszer csak úgy mellesleg megemlítetted az egyik ismerősödnek, aki azonnal tudta a választ?

Sokszor fogalmunk sincs, hogy a körülöttünk lévő emberek közül tud-e segíteni valaki egy számunkra fontos kérdésben.



Az üzleti klub célja

A klub célja, hogy a klubtagok segítsenek egymásnak, amikor a klub egyik tagja kapcsolatot keres egy céghez, személyhez, vagy valamilyen szolgáltatásra, termékre, tanácsra van szüksége.

Ha hozzánk fordulsz, akkor valaki segíteni fog a tagok közül, vagy a tagok ismerősi közül. 


A klubtagság nem jár semmilyen kötelezettséggel, és teljesen ingyenes.

Klubtag olyan cég, illetve annak képviselője lehet, akit egy már regisztrált klubtag ajánl, vagy aki egy klubtagtól meghívót kap.



Mik a klubtagság előnyei?

A klubtagság részvételt jelent egy olyan üzleti baráti társaságban,

-   amelynek minden tagját ajánlotta valamelyik klubtag,

-   amelynek minden tagja becsületes, segítőkész,


-   amelynek bármelyik tagjához fordulhatsz bizalommal, mert nem ismeretlenként fordulsz hozzá,

-   amelyik akár az értékesítő csapatod is lehet, vagyis ha a társaság valamelyik tagja találkozik valakivel, akinek szüksége van a szolgáltatásodra, akkor ajánlja azt.


További előnyök:

- ingyenes megjelenés az üzleti baráti kör oldalán: fotó, bemutatkozás
- bármelyik tag közvetlen elérése
- igény esetén kérés továbbítása az összes tag felé


Ha kérdésed, vagy javaslatod van, akkor itt tudsz nekem üzenetet küldeni, vagy a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címen.



 

 

 

 

 

Tolner Péter
tulajdonos



 

Felir

Név*:
E-mail cím*:
Hogyan szólítsunk?: